Japán legnagyobb korallzátonyát tömeges korallfehéredési jelenségek sújtották az elmúlt években. Mivel ennek következményeként a korallok 2008 óta képtelenek voltak regenerálódni, a virágállatok fennmaradása kérdéses, életük fokozódó veszélyben van a régióban.

A korallálomány 1,4 százaléka egészséges

Az aggasztó mutató oka, hogy a kelet-ázsiai szigetország koralltelepének nem sikerül regenerálódnia az újabb és újabb korallfehéredések után -  a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon megjelent új tanulmány szerint - A délnyugat-japán Szekiszei Lagúna korallállománya 80 százalékkal csökkent az 1980-as évek vége óta a tengervíz melegedése és a korallevő töviskoronás tengericsillagok (Acanthaster planci) pusztítása miatt.

Miért nem regenerálódtak?

A korallok akkor képesek regenerálódni, ha a víz hőmérséklete lecsökken, erre azonban ezidáig lehetőségük sem volt, mivel a több mint 67 négyzetkilométeren elterülő lagúna területét 1998-ban, 2001-ben, 2007-ben és 2016-ban is tömeges korallfehéredés sújtotta. "Ha a korallzátonyok nem regenerálódnak, az óriási veszteséget jelent megannyi teremtmény számára és jelentős hatással van a régió ökoszisztémájára" - mondta Kondo Csihiro, a minisztérium illetékese.

A korallfehéredés az egész régióban megfigyelhető

A szaktárca 2008 óta először elemezte a Szekiszei lagúnabeli, valamint az Okinava prefektúrai Isigaki és Iriomote szigetek körüli két másik korallzátonyról készített műholdas felvételeket, valamint a térségek mintegy ezer helyszínéről származó adatokat. Kondo szerint a Szekiszei Lagúnában 1991-ben 14,6 százalék, míg 2008-ban már csupán 0,8 százalék volt az egészséges korallok aránya. A két szomszédos lagúnában ugyancsak 1 százalék körüli volt az egészséges virágállatok lakta területek aránya.

Mi az a korallfehéredés?

A korallfehéredés a beteg korallzátonyok jellegzetes vonása. Amikor a tengervíz túlságosan felmelegszik, a korallokban élő, azok színét adó algák kilökődnek, és csak a fehéres színű mészváz marad utánuk. Ha a folyamat hosszan tart, a korallok elpusztulnak, ami súlyos csapást jelent az élőhelyként és táplálékként a korallokra támaszkodó halakra és rajtuk keresztül az emberekre is.

"A legfrissebb tanulmány azonban azt mutatja, hogy a korallok nem igazán tudtak regenerálódni 2008 óta, valószínűleg részben a 2016-os újabb fehéredés miatt" - magyarázta Kondo.

A Csendes-óceán trópusi vízfelszínének felmelegedését okozó El Nino légköri jelenséggel kísért 1998-as volt az eddig feljegyzett egyik legsúlyosabb tömeges korallfehéredés, amely hatvan trópusi ország korallzátonyait érintette.

A kutatók szerint a fehéredés mellett az óceánok savasodása is óriási veszélyt jelent a virágállatokra.



ecolounge banner 300x300

Hirdetés

magnet 300x250 par2

Hirdetés

  • All
  • Mesterséges Intelligencia
  • Stephen Hawking
  • űrkutatás
  • Default
  • Title
  • Date
  • Random