Rájöttek, hogyan keletkezhet víz az aszteroidákon

Ausztrál kutatók felfedezték, hogyan képződnek újra a vízmolekulák az űrben mozgó aszteroidákon.

A Nature Astronomy című szaklapban megjelent tanulmány szerint napszél, valamint becsapódó meteoroid (viszonylag kicsi, szilárd test) együttes hatására, emellett nagyon alacsony hőmérséklet szükséges ahhoz, hogy a víz újraképződhessen az aszteroidák felszínén - írta a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportál.

Katarina Miljkovic, az ausztráliai Perth-ben lévő Curtin Egyetem Űrkutatási és Űrtechnológiai Központjának munkatársa szerint a kutatás bebizonyította, hogy az űrbéli eróziós erők két komponense - az elektronok és az úgynevezett termikus sokk - szükséges az aszteroidákon a vízmolekulák újraképződéséhez. Eddig úgy vélték, egy komponens is elegendő.

A NASA által támogatott projekt keretében a kutatócsoport az ausztráliai Victoria államban 50 éve földet ért Murchinson-meteorit egy darabját vizsgálta. Egy aszteroidaövben uralkodó körülményeket szimulálták rajta egy speciálisan épített szerkezetben, miközben mérték felszínén a vízmolekulák szintjét. A reakciót a kutatók szerint a meteoroidbecsapódás indítja el, majd a napszél pusztítást végez a felszínen, szabadon lévő oxigén- és hidrogénatomokat hagy hátra, amelyek vízmolekulákat alkotnak. Mint Miljkovic elmondta, e folyamathoz hasonlóan keletkezhet víz más olyan bolygókon is, melyeken nincs oxigén, például a Holdon. A tanulmányt a Hawaii Egyetem és a San Marcos-i Kaliforniai Állami Egyetem kutatói készítették.


Kép forrása: wikipedia.org



ecolounge banner 300x300

Hirdetés

 

300x250

Hirdetés

  • Default
  • Title
  • Date
  • Random