Több mint 605 millió forintos uniós támogatásból fejleszt a felszíni vizeknél használható medermonitor-rendszert egy veszprémi kutatócsoport.

A berendezés megvalósításában az Aqua-Terra Lab Kft. mellett részt vesz a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpontja, a veszprémi Pannon Egyetem Környezetmérnöki Intézete, a távfelügyeleti funkciókat kidolgozó AperTech Kft. és az analitikai méréstechnika kutatását végző VRIC Nonprofit Kft. is - közölte Cserfalvi Tamás.

A tervek szerint a 2020-ban megvalósuló fejlesztés révén a korábban nem vizsgálható, de mégis súlyos következményekkel járó vízszennyeződések is kimutathatók, vizsgálhatók lesznek - mondta a kutató. A fejlesztés alatt álló medermonitor a mederfenékre telepített és ott pár méteres pályán mozgó hordalékmintázó egységből, a parton lévő mintafogadó és vizsgáló berendezésből, és a működést felügyelő távoli központi vezérlőből áll - közölte.

Az elképzelések szerint a berendezés keresett lehet a nemzetközi piacon is. Erre jó esélyt kínál a Duna vízminőségét 6 évente felmérő uniós projekt, amely legközelebb 2019-ben zajlik majd, és abban szerepet kaphat a fejlesztés alatt álló, akkor már tesztelhető eszköz is - fejtette ki.

Forrás: MTI; kép forrása: pexels


ecolounge banner 300x300

Hirdetés

 

300x250

Hirdetés

  • Default
  • Title
  • Date
  • Random