2018. március 15-ig lehet nevezni a kreatív ötletekkel és szobortervekkel az idei Trash Art Magyarország művészeti programra!

A Nemzetközi Természetfilm Fesztivál Gödöllő kísérőrendezvényeként megvalósuló művészeti program a látszólag értéktelen, de újrahasznosítható hulladékokból készülő, meghökkentő és látványos szobrok által immár másodszor hívja fel a figyelmet modern korunk problémáira és a megoldási lehetőségekre. Az idei programban a „biodiverzitás”, azaz a biológiai sokféleség, illetve az ebben bekövetkezett – ember okozta hatások – kerülnek a fókuszba. A verseny szervezői a gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztivál és a Greenius.

A nevezés továbbra is bárki számára nyitott és ingyenes, a szervezők 3 kategóriában várják a pályázatokat (művész, amatőr és középiskolás diákok), melyeket neves szakemberekből álló szakmai zsűri bírál majd el.

A 2018. évi verseny zsűritagjai:
Bedő Károlyné (szakreferens, Földművelésügyi Minisztérium),
Dr. Újváry Tamás (ügyvezető igazgató, Gödöllői Királyi Kastély),
Dr. Wégner Krisztina (környezetvédelmi vezető, MÁV Zrt.),
Molnár Attila Dávid (természetfilmes, PET Kupa alapító tag),
Sinkovics Ede (képzőművész)
Varga Zoltán Zsolt (szobrászművész).

A verseny keretein belül a pályázóknak lehetőségük nyílik a mentorokkal, művészeti, szakmai tanácsadókkal való konzultációra és segítséget kérhetnek az alapanyagok beszerzésében is.

A zsűri által legjobbnak ítélt pályaművek Gödöllőn kerülnek először bemutatásra 2018. május 24-én, a Nemzetközi Természetfilm Fesztivál kísérőprogramjaként, majd az év során a kiállítás országszerte több helyszínen is látható lesz. Mindhárom kategóriában értékes díjak kerülnek kiosztásra a Fesztivál záró napján, május 27-én vasárnap, mely egyben a természet- és környezetvédelem gálája is lesz.

A jelentkezési lap IDE kattintva érhető el!

A művészeti programról és az idei kiírásról részletes információ érhető el a program új weblapján, a www.trashart.hu oldalon, valamint a hivatalos Facebook oldalon, https://www.facebook.com/trashart.hu.

Trash Art Magyarország 2018 - „Az újrahasznosítás művészete a biodiverzitásért”



ecolounge banner 300x300

Hirdetés

magnet 300x250 par2

Hirdetés

  • All
  • űrkutatás
  • Default
  • Title
  • Date
  • Random