A technológiának köszönhetően gyorsabban és hatékonyabban kivitelezhetőek az építési projektek, ráadásul mindez költségek csökkentése mellett. A BIM elterjedése ugyanakkor számos vállalat üzleti modelljét komolyan átalakítja, ugyanis azok a vállalatok, amelyek nem alkalmazzák a technológiát, azt kockáztatják, hogy kiszorulnak a piacról. Ezek a legfőbb megállapításai a Roland Berger „Fordulópont az építőiparban – az Épületinformációs modell felforgató hatása” című tanulmányának, amelyben meghatározó európai építőipari szakértők véleménye alapján foglalták össze a legfontosabb tanulságokat.
Az Épületinformációs modell (BIM) egy olyan platform, amely egyesíti és összekapcsolja az összes fellelhető információt egy adott épületről, digitális modellt képezve róla. Ez egyszerű digitális bejárást biztosít az építési és a tervezési szakaszban a projektben résztvevők számára, így téve lehetővé, hogy menet közben változtassanak az épület kivitelezésének különböző pontjain. A BIM emellett biztosítja azt is, hogy az építkezési vállalatok már a korai szakaszban eldönthessék, milyen építőanyagokra van szükségük és melyik kivitelező céggel építtetnek – mindezt a BIM rendszerben található alapinformációk és megjegyzések alapján.
„A BIM sokkal gyorsabbá és hatékonyabbá teszi az építkezési projektek tervezését, kivitelezését és felügyeletét” – mondta Schannen Frigyes a Roland Berger magyarországi ügyvezetője, majd kiemelte „A tervezés során elkövetett hibákat már a korai szakaszban ki lehet szűrni, a változásokat folyamatosan lehet követni és minden új információt, , amelyet rendszer tárol és a későbbiekben egy újabb projekthez is fel tudja használni.”
BIM: még hatékonyabb építkezés-tervezés
Hagyományosan a terveket elküldik a felelős hatóságoknak, a költségek ilyenkor már szerepelhetnek a tervekben és a rendszer összetevőinek beszerzését – mind az építés, mind pedig a dizájn területén – pusztán az egyéni igények és a személyes kapcsolatok mentén intézik. Ezzel szemben a BIM használatakor minden egy platformon történik, kikerülve ezzel számos koordinációs lépést. „A BIM használata biztosítja, hogy minden egyes változás automatikusan rögzítve legyen a egész kivitelezési tervben” – mutat rá a BIM gyakorlati hasznosságára Schannen Frigyes „Bármely szerkezeti elemhez új szolgáltatást illeszthetünk, és így rövid idő alatt kiigazíthatják az építkezési készletezést, vagy új beszállítókat is bevonhatunk a projektbe.”
Az új technológia előnye már a piaci mutatókban is megmutatkozik, ugyanis az előrejelzések szerint a BIM használata 2014 és 2022 között négyszeresére fog nőni, 2,7 milliárd dollárról 11,5 milliárd dollár lesz az értéke. Ez azt jelenti, hogy azok a vállalatok, amelyek nem kezdik el használni a technológiát, hátrányba kerülnek. „Ez nem a spórolásról szól” – figyelmeztet Schannen Frigyes. „A BIM sebesen halad afelé, hogy standard megoldás legyen az építőiparban. Azon vállalatok, amelyek nem használják, középtávon nagyon könnyen eltűnhetnek a piacról, ugyanis nem lesznek láthatóak a rendszerben, így a velük való együttműködés és koordináció folyamata több pénzbe és időbe fog kerülni a többieknek.”
Új üzleti modellre van szükség
A digitalizáció hozta széles spektrumú változások az építőiparban arra kényszerítik a vállalatokat, hogy újragondolják és megújítsák üzleti modelljüket. A BIM például lehetőséget ad arra az építészeknek és tervezőknek, hogy eldöntsék melyik kivitelezővel szeretnének együtt dolgozni vagy melyik építőanyagot szeretnék használni. Azon építkezési projektek, amelyek már most alacsony árréssel működnek, komoly nyomás alatt lesznek, ugyanis, ha nem kezdik el időben a változtatások alkalmazását és beépítését, később már nem lesz erre lehetőségük. Az általános kivitelezők és építőanyag beszállítók befolyása csökkenni fog azáltal, hogy az építkezés során felhasználandó anyagok és termékek vonatkozásában a kivitelezés ilyen korai fázisában dönthetnek a megbízók.
„Mindez a már fennálló üzleti kapcsolatok megváltozását fogja eredményezni az, ugyanis a belsőépítészek is közvetlen kapcsolatban lesznek az építőanyag beszállítókkal” – magyarázta Schannen. „Az építőipari kereskedőknek át kell gondolniuk üzleti modelljüket – az egyik lehetőség például, hogy a moduláris építési készletek beszállítóinak kínálhatnak egy niche megoldást az end-to-end anyagok esetében.”
Ahogy a digitális átalakulások esetében, úgy a BIM esetében sem szabad a vállalatoknak megfeledkezniük a munkavállalóikról, végtére is ők fogják használni ezeket az új digitális folyamatokat és technológiákat, amelyhez megfelelő képzettségre és felkészültségre van szükségük. A BIM nemcsak egy emberi használatra kitalált digitális eszközökből álló felszerelés, hanem egy valós digitális átalakulást is eredményező eszköz.