"Egyre több a bizonyíték arra, hogy a lélektani rugalmasság növelése is óriási jelentőségű" - mondta Eric Kim, a Harvard Egyetem kutatója, a tanulmány egyik szerzője.

Igazolva az optimizmus és a jó egészség közti összefüggés (Forrás: pixabay)

Az American Journal of Epidemiology című lapban megjelent tanulmányhoz a kutatók 70 ezer olyan nő adatait elemezték, akik részt vettek egy hosszú távú, a nők egészségét vizsgáló kutatásban, melynek során kétévente vizsgálták egészségi állapotukat. Az adatok a 2004 és 2012 közötti időszakra vonatkoznak.

A kutatók a résztvevők optimizmusának mértékét és olyan egyéb tényezőket vizsgáltak, melyek befolyásolhatják az optimizmus hatását a halálozási kockázatra. Ezek a tényezők az etnikum, a magas vérnyomás, az étrend és a testmozgás. Kiderült, hogy a legoptimistább nőknek csaknem harminc százalékkal kisebb esélyük van arra, hogy a tanulmányban vizsgált betegségek valamelyikében haljanak meg, mint azoknak a nőknek, akik a legkevésbé optimisták.

A tanulmány eredményeiből megállapítható, hogy a legoptimistább nők egészsége részben saját pozitív világlátásuk védelme alatt áll, mintegy azt sugallva, hogy a mentális harmónia az emberi szervezet egészséges működésének részét képezi. -szerkesztőség

"Miközben ma a legtöbb orvosi és közegészségügyi intézkedés arra összpontosít, hogy csökkentse a betegségek kialakulásának kockázatát, egyre több a bizonyíték arra, hogy a lélektani rugalmasság növelése is óriási jelentőségű" - mondta Eric Kim, a Harvard Egyetem kutatója, a tanulmány egyik szerzője.

Lehetséges, hogy a nagyobb optimizmus közvetve befolyásolja szervezetünk működését - mondta Kim.

Kaitlin Hagan kutató szerint az optimizmus mértéke növelhető egyszerű és olcsó módszerekkel. Ilyen például, ha az emberek leírják vagy elképzelik életük különböző színtereinek - karrier, barátság, kapcsolatok - a lehető legjobb végkifejletét. "Az ilyen módszerek használata a jövőben innovatív módja lehet az egészség javításának" - mondta Hagan.



ecolounge banner 300x300

Hirdetés

magnet 300x250 par2

Hirdetés

  • All
  • űrkutatás
  • Default
  • Title
  • Date
  • Random