A kutatás drasztikusan előrelendítheti a regeneratív orvoslás fejlődését. Peter Diamandis - az X-Prize és a Singularity University alapítója - összeállt Robert Haririvel, a Celgene Cellular Therapeutics alapítójával, hogy az őssejtek ezen területén kezdjenek kutatásba az új regeneratív terápiák felfedezésének reményében.
A Celularity nevű startup egy olyan elképzelés köré épül mely azt feltételezi, hogy az emberi méhlepény (mely tápanyagokat szállít a fejlődő magzatnak) őssejtjei ideálisak a szövetek és szervek regenerációjához.
Az alapítók szerint az őssejtek bármely emberi méhlepényből kivehetőek és beinjektálhatóak a páciensbe, akinek szervezete minden valószínűséggel befogadja a sejteket, a kilökődés tehát kizárt.
Mivel a sejtek begyűjtése ebből az átmeneti szervből zajlik, a módszer teljesen etikus. A méhlepényben egyúttal bőséges az őssejtek száma, a kezelések pedig elméletben költséghatékony rutineljárások lennének.
"Végső küldetésünk, hogy a 100 éves életkor legyen az új 60, és hogy az emberek az elérhető legjobb mobilitási és kognitív képességek (valamint ne felejtsük el az esztétikai jellemzőket sem) birtokába kerülhessenek az öregedésükhöz mérten" - mondta Diamandis.
Mennyire realisztikusak a Celularity ambíciózus céljai?
Diamandis már 2014 óta foglalkozik az élet meghosszabbításának kutatásával. A startupnak ezidáig 250 millió dollárt sikerült összegyűjtenie, számos kísérletet csináltak és számos pácienst kezeltek már. A Celularity csapata a következő egy-két évben számít rá, hogy megkapja az FDA engedélyt. Ha ez sikerül, az újszerű kezelések hamarosan széles körben elérhetővé válhatnak.